Történetünk

A FIAM CEGLÉD története

Van aki “csak” azért rajzol mert szereti, van aki kocsma helyett, és vannak akik komoly elszánással próbálják napvilágra hívni magukból a velük született pluszt, hogy elérjék saját lehetőségeik plafonját. És vannak a tehetséggyanúsak, akik olyan csúszós pályára akarják felküzdeni magukat, amilyen a szépművészeteké.

Többek között ezért jött létre városunkban a Fiatal Alkotók Műhelye, amely a Hollós u. 20. szám alatti Patkós Irma – házban kezdte meg működését. Az ötlet Sárközy Erzsébet festőművésztől származik, aki évekig tervezte és szervezte, egy jól működő, szellemi alapokra épülő műhely létrehozását. Hosszú idő óta feladatának tekintette a városban élő fiatalok ilyen irányú nevelését.

Sárközy Erzsébet álma és életművének meghatározó része volt az Alkotóház. A FIAM „álom” az általa elképzelt szellemiségben, de megújult tartalommal folytatódik. A FIAM „álom” Erzsébet (vagy ahogy sokan ismerték, Erzsi néni) szavaival így hangzott:

“A művésznek  kötelessége  különleges  képességét  az  emberiség  javára  fordítani  és  az  igazi  tehetséget  gondozni. Ez a gondolat nem egészen az enyém, sokkal inkább Patkós Irma nénié, én csak tovább gondoltam…

Szinésznő volt, Cegléden élt, minden vagyonát a városra hagyta és a végrendeletében jelezte, hogy házából, alkotóházat szeretne fiataloknak.
Régen volt, kb. 2001 -ben, amikor is egy vizes esztendőben először rogyott meg a ház. Beadtam egy pályázatot ” Alkotóház Fiataloknak ” címűt. Tetszett ugyan, jónak találta az akkori Önkormányzat de mégis a fiók mélyére került.

Évekkel később amikor a ház állapota kritikussá vált, két szándék találkozott:

1. Megmenteni a házat és ezzel teljesíteni a végakaratot
2. Tartalommal megtölteni, hogy igényesen tudjon működni

Az Önkormányzat előteremtette a pénzt, Dr. Farkas Gábor Ybl – díjas építész ránk tervezte a házat, mi pedig kidolgoztuk a működési tervünket. 

Nevünk : Fiatal Alkotók Műhelye, FIAM vagy ahogyan sokan hívnak még bennüket a FIAM Cegléd. 
Csak egy ilyen háza van a városnak……A VÁROSÉRT  jött létre és a FIATALOKÉRT.

..Semmiképp nem iskola, csak hely ami hiányt pótol. Hely, ahol lehet nem egyedül lenni.”

 

Sárközy Erzsébet

festőművész